Mit lehet tenni a kézzsibbadás ellen?

kézzsibbadás Kézzsibbadás

Sajnos egyre gyakoribb, hogy az emberek szinte egyáltalán nem törődnek magukkal. A gyakorlat azt mutatja, hogy sok betegség megelőzhető lenne, vagy időben még egyszerűen kezelhető, de a halogatás egészen addig történik, amíg már drasztikus beavatkozásokra van szükség. Ez olykor a hanyagságra vezethető vissza, míg máskor a halogatás a fő ok, hiszen az állandó rohanás és munka miatt nincs idő apróságokkal törődni. Tény, hogy az egyszerűnek tűnő és alkalmanként jelentkező kézzsibbadás elsőre nem minősül jelentős problémának.

Valójában mégis az, főleg akkor, ha nem tudni, hogy mi húzódik meg a hátterében. Szerencsés esetben csak egy rosszul felvett alváspozícióról van szó, aminek következtében a véráramlás lecsökken az egyik testrészben, majd, amint a helyzet megváltozik minden azonnal visszaáll az eredeti állapotba. Előfordul ugyanakkor, hogy ennél súlyosabb a panasz és nemcsak éjszaka jelentkezik, hanem napközben, akár munkavégzés során is. A tüneteket érdemes kivizsgálni és megtalálni a pontos okot, mert az olykor az életvitelben keresendő.

Kiválthatja a mozgáshiány vagy túlerőltetés, sérülés, vitamin- és ásványi anyagok hiány, mélyebben lapuló neurológiai és ortopédiai betegségek, belgyógyászati problémák, fertőzés, de még az alkoholizmus is. A gyógytornászok a kézzsibbadás mozgásszervi okát veszik kezelésbe. Szerencsés helyzetben, a megfelelő gyakorlatokkal nagyban javítható az állapot. Azért veszélyes a hanyagság, mert csökken a szövetekben a véráramlás, ami azok elsorvadását idézheti elő.

A különféle passzív és aktív gyakorlatok keretében ugyanakkor visszaállítható az eredeti állapot és a kézzsibbadás teljesen megszüntethető. A körülmények tehát minden helyzetben meghatározóak, amelyek feltárása nem maradhat el, hiszen ez fogja a gyógyulás alapját szolgálni. A gyogytornaszom.hu weboldalon hasznos tanácsok érhetőek el, amelyekre támaszkodva el lehet indulni a kezelés útján. A profi szakemberek örömmel várják a jelentkezést és az alapos állapotfelmérést követően nekilátnak a személyre szabott gyakorlatok kidolgozásának, hogy mielőbb érezhető legyen a javulás.