Nagyváradi zsinagógák a Körös partján

nagyváradi zsinagógák Nagyváradi zsinagógák

Nagyvárad számos szecessziós épületéről ismert és ezek közül sokról elmondható, hogy izraelita építészek alkották meg, illetve a város zsidó elitjéhez tartoztak. A nagyváradi zsinagógák egyike a Körös partján álló gyönyörű Sion Neológ Zsinagóga, amit David Busch épített 1878-ban. A neológ közösséget szolgálta, de az első világháború idején súlyos károkat szenvedett, majd 1930-as években újították fel teljesen.

A nagyváradi zsinagógák ezen szép épülete a második világháborúban ismét jelentősen megrongálódott, ezt követően a kommunista időszakban sportlétesítményként használták. Eredeti funkcióját csak az 1990-es években kapta vissza. 2015-ben teljes felújítás után szentelték újra fel. Jelenleg egy kulturális központnak ad otthont.

Ezen kívül meglátogatható az 1920-as években épült Teleki és az 1822-ben készült Chevra Sas zsinagóga. Utóbbi 500 fős közösségnek ad helyet, így a legnagyobb zsinagóga Romániában. Ezzel még nem ért véget a nagyváradi zsinagógák sora, amelyekről több információt olvashatunk a nagyvárad.hu weboldalon.